Minden évben emberek milliói tesznek újévi fogadalmat, tervezik az új évet, hogy aztán a tervek 80 százalékából ne legyen semmi.

Nézzük, mi állhat ennek a hátterében, mert ennyi elszánt ember nem lehet akarat gyenge!

Kezdjük az elején: Amikor év elején megfogalmazzuk vágyainkat, fogadalmainkat, azok általában nagy jelentőséggel bírnak számunkra. Valami olyat szeretnénk, ami kihívás, amire nagyon vágyunk, ami kapcsán jelenleg hiányunk van. Vagyis nem holmi „vasárnapi rántottcsirke” vágyaink vannak, hanem olyanok, amelyek valamilyen oknál fogva nehezen érhetők el, vagy legalábbis nem oldódnak meg maguktól. Másként nevezve transzformációra van szükségünk hozzá. (Ha még nem olvastad, itt találod a változás különböző szintjeiről szóló írásomat.)

olvasd tovább

Tegye fel a kezét, aki szeretne egyensúlyt elérni az életében! És tegye fel a kezét, akinek ezt huzamosabb ideig sikerült megvalósítania a hétköznapokban! Mi van, ha boldogságunk érdekében az életünkben valójában nem is egyensúlyra, hanem harmóniára kellene törekednünk?

Nézzük, mit mond az egyensúlyról a wikipédia: „Az egyensúly általában egy rendszernek az az állapota, amelyben az egymásra ható erők hatásának összege zéró.” Mint amikor a mérleg nyelve középen áll. Áll, azaz mozdulatlan, minden lendületet, energiát nélkülöz. Nem is olyan vonzó, ugye? Ha felidézzük az egyetemes igazságot, miszerint „Az életben egyetlen dolog örök: a változás”, akkor láthatjuk, hogy ez irányú törekvésünkkel eleve kudarcra ítélhetjük magunkat.

Tovább olvasom

Lassan, türelmesen, kitartóan fejlődni. Ugye már olvasni is rémes? Mert ha már rászántuk magunkat a gyógyulásra, a változásra, akkor azt legtöbbször MOST AZONNAL AKARJUK. Gondoltad volna, hogy ez fokozott kockázattal jár?

Végre divat lett magunkkal foglalkozni. Bár a klasszikus „spiri” korszaknak leáldozott, az emberek boldogság és önmegismerés iránti vágya töretlen. Egyre többen dolgozunk magukon, különböző gyógyító, önismereti, terápiás módszerekkel, miközben eredményorientált elménket a legritkább esetben sikerül félretenni. Érzékelhető eredményt akarunk, lehetőleg azonnal. A velejáróira nem gondolunk, így előfordulhat, hogy túl nagy fába vágjuk a fejszénket. Főleg, ha besokallunk egy régóta fennálló problémától és úgy döntünk, hogy addig nem tágítunk, amíg a dolog meg nem oldódik. Így voltam ezzel sokáig én is, amíg a saját bőrömön meg nem tapasztaltam, hogy milyen az, amikor túl sok csontváz dől ki a szekrényből egyszerre.

Tovább olvasom

Gondoltad volna, hogy mindannyian mélyen gyökerező, tudatalatti programozást hordozunk magunkban arra vonatkozólag, mennyire lehetünk boldogok, kreatívak és sikeresek? Egy olyan, rendszerint gyermekkorban kialakult termosztátot, amely megszabja, mennyi öröm és jólét „engedélyezett” számunkra, szigorúan őrzi, „nehogy túl sok legyen a jóból”. Esetleg találkoztál is már a jelenséggel, amitől időnként olyan érzésed van, mintha átok ülne rajtad?

Tovább olvasom