Bevezető videó:
Ahogy a videóban is említettem, különböző érzelmi állapotokban más és más eszköz fog működni, segíteni. Az alábbi érzelmi skálán láthatod a különböző érzelmi szinteket, és a teljesség igénye nélkül, javaslatokat arra, hogy mit érdemes bevetned az adott állapotban. Ezt a táblázatot, ahogy több további gyakorlatot is nagy sikerű Money Mindset programomból tettem elérhetővé, a nehéz helyzetben való segítségként.
Ha lejjebb görgetsz az oldalon, az egyes gyakorlatoknál jelezni fogom, hogy zöld, narancs, vagy vörös zóna esetén javasolt a használatuk. Ez azért lehet hasznos, mert így hatékonyabban tudsz változtatni, emelkedni, fejlődni. Pl. kevésbé ismert, hogy sokkal erősebb az ima ereje, ha nem kétségbeesetten könyörgünk, hanem először középpontunkba kerülünk, és akkor imádkozunk (nem kell hozzá vallásosnak lenni).
Ha tetszik, amit itt találsz, kérlek oszd meg ezt az oldalt minél több emberrel, hogy ők is hasznosítani tudják az itt lévő ingyenes segítséget.
Érzelmi létra
| 1 | Boldogság, tudás, magabiztosság, szabadság, szeretet, nagyrabecsülés | Jólét/
teremtő zóna |
Ezekben a magasabb érzelmi állapotokban érdemes: · tervezni, · vizualizálni, meditálni · bekopogtatni a jóérzést, · hallgatni az inspirációra és cselekedni · teljes testtel átélni a jó érzéseket · imádkozni |
| 2 | Szenvedély | ||
| 3 | Lelkesedés, öröm, elragadtatás | ||
| 4 | Örömteli várakozás, hit | ||
| 5 | Derűlátás | ||
| 6 | Remény | ||
| 7 | Belenyugvás | ||
| 8 | Unalom | Kezelhető rossz érzések | A közepes érzelmi állapotokban érdemes:
· kopogtatni: először megengedni, ami van, aztán a végét mindig felfelé ívelni magasabb érzelmi állapot felé · első szám második személyben biztatni magunkat pl. “Meg tudod csinálni!” · elfoglalni magunkat valamilyen feltöltő foglalatossággal · meditálni · lerázni magunkat, mozogni, táncolni, lélegezni, mert a testen keresztül tudunk leggyorsabban állapot változást elérni · szeretni magad a folyamat közben |
| 9 | Borúlátás | ||
| 10 | Türelmetlenség, kielégületlenség, bosszankodás | ||
| 11 | Legyőzöttség érzete | ||
| 12 | Csalódottság | ||
| 13 | Kétség | ||
| 14 | Aggodalom | ||
| 15 | Mások hibáztatása | ||
| 16 | Elbizonytalanodás | ||
| 17 | Harag | Vihar | Ilyenkor gyakran elveszítjük a kontrolt, főleg a hullám elején… javasolt:
· kopogtatni, miközben érzed, amit érzel, ha nincs ott senki, nyugodtan ventilláld ki hangosan! Nem baj, ha igazságtalan vagy, csak engedd, kijönni, ami ki akar · célzott kopogtatást csinálni · mélyeket lélegezni, orron be, szájon ki, hosszabb kilégzéssel · szeretni magad a folyamat közben |
| 18 | Bosszúvágy | ||
| 19 | Düh, gyűlölet | ||
| 20 | Irigység | ||
| 21 | Bűntudat, önbecsülés hiánya, fenyegetettség érzete | ||
| 22 | Tehetetlenség, elkeseredettség, fájdalom, kétségbeesés, szorongás |
EFT / Kopogtatás ismertető (ha nem ismered a technikát):
Ha stresszes vagy, próbáld ki ezt a kopogtató (EFT) gyakorlatot (narancs és vörös zóna):
Nap elejére javasolt, amikor nyugodtabb vagy (narancs zóna teteje és zöld zóna):
Fény labda vizualizáció, mely segít jól indítani, energetizálni a napod.
.
Szubliminális hanganyag a pénzzel való kapcsolat javítására, általános közérzet javításra, bármikor:
Bármikor használhatod, háttérként. Ez egy szubliminális anyag, ami azt jelenti, hogy hallás tartományon kívül esik a rajta lévő információ. Ezáltal, a tudatos elmét kikerülve, rögtön a tudatalattiba tudnak kerülni a rajta lévő megerősítések, melyek rendszeresen hallgatva segítenek átírni korlátozó hiedelmeinket. Bár úgy tűnhet, mintha rossz lenne az anyag, mert néma, ez csak azért van, mert nem kértem hozzá aláfestő zenét, hogy bármikor mehessen a háttérben. Lehet, hogy elsőre furcsa, azt ajánlom, kísérletezz vele. 🙂 A rajta lévő megerősítéseket itt tudod elolvasni. Akár kopogtathatsz is rájuk. 😉
Mormota gyakorlat (zöld zóna):
A gyakorlat az Idétlen időkig című filmről kapta a nevét, melyben a Bill Murray által játszott főszereplő időjós kénytelen újra és újra élni ugyanazt a napot, a “mormota napját”, amíg meg nem tanulja az élettől azt, amit meg kell… Nagy kedvencem ez a film, így ez a Fabienne Fredricksontól tanult gyakorlat is rögtön belopta magát a szívembe.
A gyakorlathoz először szükségünk van a jelenlegi helyzet kapcsán lévő félelmed mögötti korlátozó hiedelmedre (pl. Nem tudok pénzt keresni, Nem vagyok elég erős, stb.). Ezek a hiedelmek legtöbbször korábbi rossz tapasztalatokon alapulnak. Vegyél elő egy, vagy több olyan korábbi eseményt, melyet eddig kudarcként éltél meg. Ezután töltsd ki a táblázatot, mely segít megértened, hogy már nem ugyanaz vagy, mint aki akkor voltál. Tudatosítsd, hogy mi az, amit a korábbi rossz élményből tanultál, ezáltal sokkal nagyobb esélyt adva magadnak arra, hogy most sikerre vidd, amit kell.
Idétlen időkig
mely a felszínen egy kedves romantikus vígjáték, ugyanakkor gyönyörűen példázza, hogy az élet nem enged minket tovább egy adott helyzetből, amíg nem tanuljuk meg, amit meg kell. Kívánom, hogy mi is minél előbb kijussunk ebből a befagyasztott állapotból, és jobb emberként kerüljünk ki belőle! <3
Jó szórakozást a filmhez, és kitartást, fejlődést a jelenlegi helyzetben! 🙂
